legfontosabb takarmányok

(kukorica, búza, árpa, köles, cirok, fénymag, borsó, lencse, napraforgó, kendermag) emészthetőségével kapcsolatos. Ez fontos lehet nem csak a posta és röpgalambok ,hanem a húshasznisítású állományok esetében is.

Bár mind három esetben más a cél mégis központi helyen áll a takarmányhasznosítás.

Az egyes összetevők vizsgálatakor az alapvető szempont, hogy az adott takarmányból mennyi emészthető ( felhasználható) energiát képes előállítani a madár. Több kísérlet is rámutatott már arra  hogy a takarmányok fehérjéinek hasznosítása galamboknál a tyúkhoz hasonlóan történik , azonban jelentős különbségek mutatkoztak a szénhidrátok és a zsír emésztésénél. Bizonyított tény , hogy a galambok esetében a szénhidrátokat emészthetősége alacsonyabb , míg a zsíroké magasabb mint a tyúkféléknél. Így tehát a takarmányok összetételének kialakításakor erre a két összetevőre különösen nagy figyelmet kell fordítani.

Az egyes takarmányalkotók arányának kialakításakor több szempontot is szem előtt kell tartanunk:

• Életkor
• Felhasználási mód
• Évszak
• Verseny , nevelő vagy pihenő periódus
• Egyéb külső tényezők

Mindezek alapján egyértelművé válik, hogy a galambok pillanatnyi Energiaszükségletét az adott helyzet határozza meg. Mivel az egyes takarmányok összetétele különbözik egymástól , így a belőlük nyerhető energia mennyisége is széles határok között mozog.

Ezek alapján egyszerűen magyarázható az egyes időszakokban etetett takarmánykeverékek összetétele.

A téli időszakban előnyben részesítjük a könnyen emészthető szénhidrátokat (pl.:kukorica,árpa,búza) hiszen ezekből viszonylag gyorsan jut energiához a madár és ideális fehérje illetve zsírtartalmuk miatt az elhízástól sem kell tartanunk. Ebben az időszakban nagyobb figyelmet kell a megfelel rostellátásra is fordítani. A rost arányának növelésévek ugyanis elkerülhető a túletetés (elhízás).

A párbaállítás előtt növelni kell a reprodukciót segítő aminósavak  arányát , így a fehérjedús takarmányok (borsó, lencse)  arányát növeljük a keverékben. Bár szaporodásbiológiai szempontból egyes zsírsavak (linol-, linolénsav ) illetve zsírban oldódó vitaminok (E-vit)  különös jelentőséggel bírnak, ezeket célszerű önmagukban , speciális készítmények formájában bejuttatnunk a galamb szervezetébe.

A nevelés időszakában fontos a folyamatos , jó minőségű tápanyagellátás hiszen a begytej ideális összetétele létfontosságú a fiókák ideális növekedéséhez. Ebben az időszakban megnő a nevelő szülőpár energiaszükséglete is így ilyenkor fehérjék arányának további növelése mellett az olajos magvakra is (napraforgó , kendermag) is nagyobb hangsúlyt fektethetünk.

A fiatal galambok takarmányozásánál fontos hogy mind fehérjében , mind pedig energiában gazdag takarmányhoz jussanak.

A vedlés időszakában ugrásszerűen megnő a kén tartalmú aminósavak szükséglete, hiszen ezekből épül majd az új toll így a keverékbe a magas fehérje tartalmú összetevők arányát növeljük. (borsó, lencse, bab, bükköny, szója)

És végül eljutottunk a versenyzési időszak kérdéséhez. Itt is a legfontosabb szempont a megfelelő energiaellátás biztosítása. Egyaránt szükség van szénhidrátokban illetve zsírokban dús takarmányra.  Mivel azonban a madaraknak ilyenkor olyan mértékben megnő az energiaigényük, hogy azt nem mindig lehet rövid távon pótolni, fontos hogy a felkészítési periódusban megfelelő mennyiségű és minőségű tartalékot tudjon beépíteni

A galambtartás és tenyésztés egyik legfontosabb eleme és egyben a sikerek egyik kulcsa a gondos takarmányozás. Sokan csak legyintenek, hogy ugyan már, „Azt adom a madaraknak, amit a régi nagy Öregek”! Kukorica, napraforgó, és jó esetben köles. Hát bizony ez édeskevés!

A galambokat általában szemes takarmánnyal, gabonafélékkel és hüvelyes magvakkal szoktuk etetni. Fontos azt tudnunk, hogy ezen általunk adott eleségek különböző mennyiségben tartalmazzák a madaraink számára szükséges tápanyagokat. A takarmányok tartalmaznak fehérjét, szénhidrátot, zsírt, ásványi anyagokat, vitaminokat.

No de mit, mikor, és milyen arányban etessünk madarainkkal? A galamb is élőlény, ezért az energia előállítására táplálékra van szüksége. Az energia szükséges az izomzat, az anyagcsere folyamatok megfelelő működéséhez is. A megnövekedett energiához természetesen a takarmányozást igazítanunk kell, (költés, versenyzés, téli pihenő időszak) s az eleségek összeállításánál ezt figyelembe kell vennünk.

Az izomzat, a belső szervek, a bőr, a tollazat és a vér jelentős részben fehérjéből áll. Mivel a sejtek nagy részben fehérjéből épülnek fel, ezért azt mindig kell biztosítanunk madaraink részére. Nagyobb igénybevételeknél és költési szezonban nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű magas fehérjetartalmú eleség. Ha keveset adunk madarainknak, akkor hiányjelenségek tapasztalhatóak, túl sok fehérje esetén a szervezetben mérgezési tünetek lépnek fel. Ebben az esetben a szervek egy része nem működik normálisan. Nagyobb fehérjetartalmú eleség a borsó, a bab, de a lencse és a bükköny is ide sorolható. A hüvelyes magvak aránya a takarmányban a tenyészidőszak függvényében 20-40% között is lehet.

            Gabonamagvakból a tenyésztők galambjaiknak általában kukoricát, búzát, kölest adnak. Fontos megjegyezni, hogy az árpa ne hiányozzon a takarmánykeverékből. Ennek a gabonafélének a rosttartalma nagyobb, aminosav összetétele kedvezőbb, mint a kukoricának és a búzának. Az árpa fehérjetartalma 12-14% közötti, a gabonafélék közül a legmagasabb. Takarmányozásra inkább a tompább szemű tavaszi árpa használható, de ha ez nem áll rendelkezésre, akkor az őszi árpa is megfelelő. A gabonafélékben a fehérjetartalom alacsonyabb, viszont a szénhidráttartalom magasabb. A legfontosabb energiaforrást a galambok számára a gabonaféleségek jelentik. Fontos megjegyezni, hogy a búzában és az árpában megtalálható nikotinsav a növekedésre, tollazatra, bélműködésre és a bőrre van kedvező hatással. Nikotinsav hiány esetén a fent említett területeken, szerveken zavarok tapasztalhatóak.

Meg kell említeni a hántolatlan rizst is, mely értékes takarmány, sok B vitaminnal és magas szénhidrát tartalmával.

A tenyésztőnek tisztában kell lenniük, hogy mit és miért ad kedvenceinek. Egy tenyészetben előfordul tehát, hogy az alap takarmánykeverékben az egyes összetevők arányait változtatnunk kell a különböző korcsoportú madarak függvényében.

A különböző időszakokra és korcsoportoknak szánt takarmánykeverékekről az átállást ne drasztikusan, ne hirtelen hajtsuk végre. A takarmányozás mellett különös gondot kell fordítanunk a vitaminok és ásványi anyagok pótlására. A vitaminok adagolásánál mindig tartsuk be az ajánlásokat, hiszen a nagyobb vitaminbevitel hasmenés előidézője is lehet, s csak feleslegesen terheljük a galamb szervezetét. A vitaminok mellett a nyomelemek pótlására külön felhívnám a figyelmet! A gabonafélék manapság kevesebb mikroelemet és ásványi anyagot tartalmaznak, mint régen. A mangánnak például a csöves csontok hosszirányú növekedésében van jelentős szerepe. A cinknek meghatározó szerepe van az egészséges tollképződés elősegítésében, a réz a vas mellett a legjelentősebb vörösvértest és vérképző mikroelem. Nagytestű madaraknál külön figyelmet kell fordítani a szelén utánpótlásra. Jelentősége a hasnyálmirigy működésének fenntartásában, a fehérje, szénhidrát és zsíremésztésben, illetve az „E” vitamin védelmében van. Súlyosabb hiány esetén váz- és szívizom elfajulás tapasztalható. Magyarországon termesztett gabonamagvak szelén tartalma nagyon alacsony, ezért különösen fontos ezen mikroelem pótlása! A vitaminokról és mikroelemekről számtalan szakirodalom áll rendelkezésre. Én ajánlom a nemrégiben megjelent „Galambok gazdaságos gyógykezelése” c. könyvet, melyből hasznos információkat kaphatnak ebben a témában is!

A takarmánykeverékünk összeállításánál figyeljünk arra, hogy az összetevőknek a legjobb minőségűeknek kell lenniük, a dohos, penészes nedves mageleség káros, kedvenceinknek ne adjuk! Ügyeljünk arra, hogy a takarmányt madaraink ne tudják székletükkel beszennyezni.

A galambok emésztőkészüléke a magevő madarak sajátosságait mutatja. A csőr alakja és nagysága fajtánként igen változó, de az közös, hogy mint a jól működő finom csipesz igen alkalmas a legapróbb magvak szelektív válogatására és felvételére, nemkülönben a zsenge hajtások csipegetésére, akár a talajból való kihúzására. A galambok táplálkozásában a baromfifajok szokásaitól eltérő tulajdonságokat figyelhetünk meg. A takarmányválasztásban a magvak alakjának és felületének van döntő szerepe. A hegyessel és a rücskös felületűvel szemben előnyben részesítik a gömbölyűt, az oválisat és a sima felületűt. Az önkéntes takarmányválasztásban a megszokásnak is fontos szerepe van. A takarmányok kedveltségi sorrendje nem állandó. Ennek alakulásában szerepe van az évszakoknak, a megszokásnak és a minőségnek. Az egészségre káros anyagokat tartalmazó takarmányokat – pl. a fuzáriumos kukoricát vagy búzát – néhány nap múlva ösztönösen felismerik, és ha módjuk van a válogatásra, nem eszik meg, vagy csak kisebb arányban. Ugyanez vonatkozik az antinutritív anyagokat tartalmazó takarmányokra, amelyekből egyszerre csak annyit fogyasztanak, amennyit ártalom nélkül elviselnek. Az állatok a termelésükhöz, zavartalan életműködésükhöz szükséges táplálóanyagokat: a fehérjéket, a szénhidrátokat, a zsírokat, az ásványi anyagokat és a vitaminokat a táplálékukban veszik fel. A nélkülözhetetlen anyagok fontossági sorrendjét nehéz lenne összeállítani, mert esszenciális szerepük éppen azzal jelemezhető, hogy az egyiket sem nélkülözhetik tartósan. Egyes vitaminokból azonban több hétre, esetleg hónapra elegendő tartalékot tud tárolni az állat. A szomjazást rövidebb ideig bírják, mint a koplalást.

Energiaszükséglet: Az állatok táplálkozását, önkéntes takarmányfogyasztását energiaszükségletük szabályozza. Ezt a folyamatot, bonyolult kémiai anyagok közvetítésével, az agyalapban lévő éhség- és jóllakottsági idegközpontok irányítják. A baromfifajok termelése a tettömeg-gyarapodás mellett csupán a tojástermelésre korlátozódik, a fészeklakó fiókák táplálásában mind a tojó, mind a hím részt vesz, és a begytejtermelés energiaigénye meghaladja a tojástermelést. A begytej képződése a tojóban és a hímben egyaránt már a költés 15. napján megkezdődik, de folyamatos termelődése csak a kibúvás után az első etetéssel indul meg. A nevelés első 10 napján az egyes és az ikerfiókákat nevelő pár takarmányfogyasztása csaknem azonos mértékben, 70-80 %-kal nő. Az ikerfiókákat nevelő pár fogyasztása a 17-18. napig meredeken emelkedik és a 20. napon éri el a maximumot, a kelés előtt napi takarmányadag két és félszeresét.

Fehérjeszükséglet: Az emlősök számára 10, a madarak számára 12 aminosav nélkülözhetetlen, a többit más aminosavakból az aminocsoport felhasználásával elő tudják állítani. Az állatok fehérjeszükséglete elsődlegesen az esszenciális aminosavak meghatározott mennyiségi igényét jelenti. A galamb fehérjeszükséglete az SI-rendszerben 7,5-8 g/MJ ME nyersfehérjének felel meg. A begyhám zsírosan elfajult és levált sejtjeiből képződő, túrószerű halmazállapotú „begytej” jól emészthető formában tartalmazza mindazokat az anyagokat – fehérjéket, ásványi anyagokat, vitaminokat, energiaforrásként szolgáló zsírokat – amelyek a galambfiókák egyedülállóan gyors fejlődéséhez szükségesek.

Ásványianyag-szükséglet: A szervalkotó elemekből a szükséglet 0,1-1,2 %, a nyomelemekből 0,01 alatt van (0,1-50 ppm). A tojások mészhéjának törékenysége mellett elsőnek a tojások keltethetőségének hanyatlása és a fiókák vitalitásának csökkenése jelzi az ásványianyag-ellátás zavarait. Zárt tartás és magvakkal való hagyományos takarmányozás esetén a tenyésztő ásványianyag-kiegészítők formájában fedezheti az állatok szükségletét. A mészkőgritt a gyomorsav hatására a zúzóban feloldódik, ezért nem pótolja a zúzógyomor működéséhez szükséges oldhatatlan kavicsot. A tojástermelés és a begytejképződés eltérő Ca:P arányából következik, hogy a szabad fogyasztásra nyújtott mészforrás nélkül nem tudunk a tápokban olyan ásványi összetételt programozni, amely egyaránt megfelel a két biológiai tevékenység eltérő igényének.

Vitaminszükséglet: A vitaminok közé azokat az életműködéshez szükséges szerves anyagokat soroljuk, amelyeket az állatok nem tudnak előállítani, de a többi nélkülözhetetlen táplálóanyaggal szemben csak igen kis mennyiségben igényelnek. A kifejlett állatok vitaminszükséglete kisebb, mint az élénkebb anyagcseréjű fiataloké. A hiányos vitaminellátás következményei elsőként a tojások csökkent keltethetőségében, a fiókák gyengébb ellenálló képességében, a megnövekedett elhullási arányban mutatkoznak. A 40 g/nap, illetve 0,56 kg/14 nap takarmányfogyasztással számolva 20 egyedet számláló 10 galambpárnak télen 0,4, nyáron 0,6 liter ivóvízben 120 000 NE A-vitamint tartalmazó mennyiséget oldunk fel, és a kijáró galambokat addig ne engedjük ki, amíg az előzetesen kimosott itatókból el nem fogyasztották adagjukat.

Ivóvízszükséglet: A madarak kiválasztott vizeletéből a víztartalom nagyobb része a kloákából felszívódik, ezért a felvett takarmány szárazanyagához viszonyítva kevesebb vizet igényelnek, mint az emlősök. Ez az arány télen 1:1,5, de a nyári melegben jóval meghaladhatja az 1:2 arányt is. Különösen fontos a fiókákat nevelő szülők zavartalan vízellátása, mert ők elégítik ki a kicsinyek vízigényét is. A galambok szívás útján viszik fel a vizet szájüregükbe és úgy nyelik le. Ennek feltétele, hogy elegendő víz legyen az itatóban, hogy csőrüket a csőrnyílás teljes hosszában be tudják meríteni a vízbe.

A takarmányok táplálóértéke: A táplálóanyagok égéshőjének összehasonlításából kiderül, hogy a zsírok energiája 2,3-szerese a szénhidrátokénak. Az energiában gazdag olajos magvak ezért fontos szerepet játszanak az energiaigényes galambok táplálkozásában, különösképpen a röpgalambok és a kimagasló sportteljesítményre képes postagalambok energiaforgalmában. A fehérjék energiája meghaladja ugyan a szénhidrátokét, de csak akkor, ha bontatlanul beépül a testállományba vagy a „termékekbe”: a tojásba vagy a begytejbe. A nyersrost emésztetlenül halad át a madarak emésztőcsatornáján, így nincs tápértéke, sőt még a többi tápanyag felhasználását is rontja.

Takarmányismeret: Az egyes takarmányok táplálkozási értékét kémiai összetételük, hasznosítható energiájuk, fehérjetartalmuk és aminosav összetételük adja meg. A galambok takarmányozásában sajnálatosan nem támaszkodhatunk a termelés mutatóira. A takarmányadagot az önkéntes takarmányfogyasztásra bízzuk és csupán a takarmánykomponensek megválasztásával igyekszünk alkalmazkodni az évszaktól és termeléstől függően változó igényekhez.

Gabonafélék: A takarmányadag vagy a gyári abrakkeverék túlnyomó többségét – 60-90 %-át – a gabonafélék alkotják.

Kukorica. A legfontosabb gabonaféle, amely egyben a galambok legkedveltebb, legszívesebben fogyasztott elesége. További előnye, hogy a kukoricában a legolcsóbb az egységnyi metabolizálható energia, és egész éven át karotinhoz is juttatja állatokat. Hátránya, hogy a gabonafélék közül a kukoricának a legkisebb a fehérjetartalma és annak aminosav-összetétele is kisebb biológiai értéket képvisel, ezért egyoldalú, bőséges etetése elhízásra hajlamosít. Más gabonafélével együtt és csak meghatározott arányban etessük, szabad választásos módszer esetén pedig még a téli pihenőidőben se hiányozzék hüvelyes mag az etetőből.

A búza. Több és értékesebb fehérjét tartalmaz, mint a kukorica, kevésbé hajlamosít az elhízásra, ezért mindenképpen érdemes az étrendet búzával változatosabbá tenni. A nagyobb hozamú takarmánybúzával szemben az étkezési célra termesztett, ún. kemény búzák fehérjetartalma nagyobb.

Árpa. Fehérjetartalmát aminosav-összetételét, a fehérje biológiai értékét tekintve legkedvezőbb az árpa, hántolatlanul azonban a galambok csak hosszabb szoktatás után fogyasztják. Szabad választás esetén, ha kedvükre fogyaszthatnak kukoricát és búzát, az árpa mennyisége elhanyagolható. Ha viszont esetleg kézből etetünk és az árpával kezdjük az etetést, a fogyasztás a napi adag felét is elérheti, mint ahogy ez az északi országokban szokásos.

A zab és a rozs. A galambok általában nem hajlandóak elfogyasztani.

Cirokfélék. Szemtermésüket a galambok szívesen eszik, és ezt a fajtánként változó tannintartalom sem befolyásolja. A viszonylag vastag rostos burok ellenére a cirok emészthetősége kedvező, mert a jól működő zúzógyomor elvégzi az aprítást, a mechanikai feltárást. Az utóbbi években a nagyüzemek felismerték a talajjal és csapadékkal szemben kevésbé igényes cirokhibridek potenciális lehetőségét, és ez ígéretet nyújt arra, hogy a cirok újra szerepelhet a galambok étrendjében.

Hüvelyesek: A galambok takarmányozásában különleges helyet foglalnak el a hüvelyes magvak. A szaporítás időszakában a begytejképződéshez és a fiókák neveléséhez, valamint a tollváltáshoz szükséges fehérjét a hüvelyesek szolgáltatják, de nem nélkülözhetik sportteljesítményükhöz a röp- és postagalambok sem. A hüvelyesek fehérjéje jótékonyan egészíti ki a lizinben és metioninban szegény gabonafélék összetételét. A fehérjével párhuzamosan nő a magvak foszfortartalma is, elsősorban a jól értékesíthető nem fitin-foszfor, de a nyomelemekből is számottevően többet tartalmaznak, mint a gabonafélék, így szerepük kiterjed az ásványianyag-ellátásra is.

Takarmányborsó. A hüvelyes magvak közül mind fontossági, mind kedveltségi szempontból az első helyen áll. Fehérjetartalmát tekintve megelőzi a drágább étkezési borsót. Gömbölyded formájának és közepes nagyságának köszönhetően ideális galambtakarmány. Előzetes szoktatás nélkül is hamar elfogadják, de fordítva, a borsónak más hüvelyessel, csillagfürttel vagy lóbabbal való helyettesítését lassan és nehezen szokták meg. Szabad választás esetén 15-30 %-os mennyiségben fogyasztják, és hasonló mennyiségben javasolják a szemes keverékben is, ha nem kombinálják más hüvelyessel.

Csillagfürt. Már akkor ismert volt a galambtenyésztők között, amikor más fajú állatokkal csak előzetes kesertelenítés után etethették a keserű csillagfürtöt. A csillagfürt fehérjetartalma megközelítően a kétszerese a borsóénak, így indokolt volt a nemesítőmunka, hogy a fehér, sárga vagy kék virágú csillagfürt alkaloidamentes változatait kinemesítsék. Szoktatása hosszabb időt igényel, de utána szívesen fogyasztják a galambok.

A lóbab. Franciaországban kedvelt galambtakarmány, a borsó versenytársa. Hazánkban a lóbab etetésének nincs hagyománya.

Bükköny. A borsó mellett, mint legkedveltebb hüvelyest, a bükkönyt tartották számon. Sajnos a régebben termesztett két változatáról, a pannonbükkönyről és a szöszösbükkönyről már csak múlt időben nyilatkozhatunk.

Olajos magvak: A hasznosítható energia a gabonafélék keményítőjében olcsóbban vásárolható meg, mint az olajos magvakban, ezért gazdasági megfontolásból azoknak a röp- és postagalamboknak adják, ahol a sportteljesítmény fokozása a cél. Az olajos magvak fogyasztását kedveltségük és nagy energiaértékük miatt nem bízhatjuk az állatokra, hanem az igénybevételtől függően adagolnunk kell.

Napraforgómag. Jóllehet a napraforgómag alakja és durva rostos héja nem egyezik a galambok kedveltségét jelző ismérvekkel, a tapasztalás nyomán nagyra értékelik és szívesen fogyasztják.

Repce. A mezőre járó galambok kedvelt tápláléka a vadrepce és az olajgyártás szempontjából termesztett káposztarepce magja, holott a bennük lévő golyvakeltő glikozidok miatt a legtöbb háziállat még a kis mennyiségben adott repcedarától is megbetegszik vagy legalább is visszamarad a fejlődésben.

Kendermag. Minden galambtenyésztéssel foglalkozó szakkönyvben olvasható, hogy a kendermag a fizikai teljesítmény fokozása, a tollazat fényesítése mellett élénkíti a galambokat, és ezúton is javítja az eredményeket.

Ezen írás természetesen a takarmányozást teljes egészében nem tudta és nem is akarta átvilágítani. A cél az volt, hogy így a tenyésztési szezon küszöbén gondoljuk át, mit miért adunk kedvenceinknek. Ne csak a mi étrendünk legyen változatos és tápanyagokban gazdag, hanem madarainknak is adjunk meg a lehető legjobbat! Kívánok mindenkinek sikeres tenyésztési esztendőt! Eredményes takarmányozást!

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat